Cégtörténet

’90-es évek

Már több évtizede foglalkozunk épületgépészettel, ekkor még családi vállalkozásként elsősorban a lakossági (víz-, gáz-, központi fűtés szerelés) munkákra fókuszálva.

2002

A folyamatos szakmai fejlődés eredményeként megalakul a Kiss Épületgépész Kft. Még ebben az évben megkapjuk az MSZ EN ISO 9001:2001 nemzetközi szabvány szerinti minősítést. A Gázközösség tagjává válik a cég, mely szervezet annak érdekében jött létre, hogy a megrendelők és fogyasztók számára biztosítsa a szolgáltatás megfelelő színvonalát.

2012

Társaságunk fennállásának 10. évfordulója.

2018

A cég új, jelenlegi telephelyére költözik. (Tamási, Deák Ferenc u. 9.)

2020

Projektjeink számának gyors növekedése miatt bővítettük telephelyünket és gépparkunkat is. A növekedés jól látszik megrendelőink, beszállítóink, alvállalkozóink és szakembereink számát tekintve, árbevételünk meghaladta az 1 milliárd forintot.

2021

A Kiss Épületgépész Kft. ez évtől működteti tanúsított Minőségirányítási Rendszerét. Jelenleg alkalmazott szabványok: MSZ EN ISO 9001:2015, MSZ EN ISO 14001:2015, MSZ ISO 45001:2018.

Ebben az évben bekerültünk a legvonzóbb munkahelyek közé, miután KKV kategóriában elnyertük a DreamJo.bs által meghirdetett Szerethető Munkahelyek Díjat. A magyar TOP 185-ben cégünk olyan ismert munkahelyekkel szerepel együtt mint a Richter Gedeon Nyrt., Deloitte Hungary, EY, NOKIA, Pick Szeged, Magyar Telekom, Tesla, Lidl, Unilever, IKEA, foodpanda, Wolt vagy éppen a Bátor Tábor Alapítvány.

2022

Társaságunk fennállásának 20. évfordulója. Új raktár és logisztikai központot alakít a Kiss Épületgépész Kft. a Tamási, Iparterületi út 1. szám alatt.

2023

A Kiss Épületgépész Kft. ez évtől működteti Hegesztéssel kapcsolatos teljes körű minőségirányítási rendszerét. Jelenleg alkalmazott szabvány a 8/2018. (VIII.17.) ITM rendelet 4. §-ban meghatározott, az MSZ EN ISO 3834-2:2021 szerint. Érvényességi terület: nyomástartó berendezések, ipari csővezetékek gyártása, szerelése, javítása és átalakítása acélból és műanyagból; valamint épületgépészeti kivitelezések.

Társaságunk a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter tagjává vált.

2024

Nemzetbiztonsági átvilágítással rendelkezünk. Cégünk szerepel az Alkotmányvédelmi Hivatal irányadó jegyzékének nyilvántartásában.

Folyamatos fejlődésünk közben is megőriztük azokat az értékeket, amelyek kis családi vállalkozásként fontosak voltak számunkra. Kiváló műszaki felkészültségünknek és saját eszközparkunknak köszönhetően alkalmasak vagyunk nagyobb építőipari projektek lebonyolítására is. Megrendelőink termelő, gyártó cégek, valamint önkormányzatok, nagyobb építőipari generálkivitelezők, a versenypiac szereplői. Épületgépészeti projektjeink minden szegmensből érkeznek: közintézmények, csarnokok, ipari ingatlanok, ezen belül technológiai kivitelezések. Közmű- és mélyépítési feladataink között széles spektrumban fedjük le a piacot, gázellátás, távfűtés, csapadékvíz és szennyvíz, vízellátás, kisebb volumenű útépítési beruházások terén. Fontos számunkra a közéletben való szerepvállalás: Tamási Város Önkormányzatával folyamatosan együttműködve rendszeresen segítjük tapasztalatunkkal és munkánkkal a különböző felújítási munkálatokat a településen. Emellett fenntarthatósági projekteken is dolgozunk. Tamási határában, Kecsegepusztán napelempark létesítését tervezzük, ezzel is hangsúlyozva a megújuló energiaforrások kiépítésének fontosságát. A jövőben pedig újabb elképzelésekkel szeretnék bővíteni CSR-tevékenységüket is.